Embercsempész bűnözők hátrahagyott járművei
2023. november 21. 09:33

Megkezdték az embercsempészek által hátrahagyott járművek elszállítását a Homokhátságon, akár több száz autó és autóroncs is lehet az érintett településeken - közölte Csongrád-Csanád vármegye főispánja kedden Mórahalmon.

Salgó László a kisváros külterületén három autóroncs mellett tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, szerdán jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a kormányhivatalnak, hogy elszállítsa az olyan járműveket vagy autóroncsokat, melyeket valószínűsíthetően embercsempészek használtak.
   
A jogszabály szerint a kormányhivatal munkatársai a járműveken értesítést helyeznek el, majd négy nap leteltével az autókat egy központi telephelyre szállítják. A járművek alvázszámát, illetve - amennyiben ismert - motorszámát és rendszámát közzéteszik a kormányhivatal honlapján. Ha három hónapon belül nem jelentkezik érte a tulajdonosuk, az autókat értékesíthetik. Az ezért befolyt összeget - a szállítási és tárolási költség levonása után - az értékesítést követő kilenc hónapon belül a tulajdonos kaphatja meg - közölte a főispán.
   
Salgó László elmondta, a járműveket az érintett Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyei települések mezőőri szolgálatának és közterület-felügyeletének bejelentései alapján találják meg. Eddig csaknem száz járműre helyeztek ki értesítést, de még nem érkezett bejelentés az összes településről.
   
Embercsempészek által hátrahagyott autókat nemcsak az utak mentén, hanem szántóföldeken és erdőkben is találni, ezért nehéz számukat megbecsülni, de akár több száz ilyen is lehet - tudatta a főispán. Hozzátette: a munka addig folytatódik, míg a Homokhátságot, illetve Szegedet és környékét meg nem tisztítják.
   
Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő, aki korábban nyílt levélben kérte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter segítségét a helyzet megoldásáért, azt mondta, a következő feladat annak a hulladéknak az elszállítása lesz, amelyet a migránsok hagytak maguk után a Homokhátságon.

MTI
Címkék:
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • Francia falunap: „Fehéreket jöttünk gyilkolni!”
    „Fehéreket jöttünk gyilkolni!” – felkiáltással rontottak tucatnyian az ünneplő tömegre. Tizenhét fiatalt szurkáltak össze, többen súlyosan megsérültek, egy fiú pedig meghalt.
  • Az Anna-réti kápolna a Normafánál
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében az elmúlt években készült legjelentősebb templomnak nevezte a kis kápolnát, amely Budapest tetejéről néz le és világít rá a nemzet fővárosára.
  • A Gutenberg-világ után Zuckenberg-galaxis
    Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében - hangzott el. Talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.
MTI Hírfelhasználó