A Szentszék megújította a kiskorúak védelmére kijelölt testület alapszabályait
XIV. Leó pápa elfogadta a kiskorúak védelmére kijelölt pápai bizottság működésére és feladataira vonatkozó szabályzat megújítását - jelentette be a Vatikán szombaton.
A testület 2014-ben alakult, majd 2015-ben tartotta meg első plenáris ülését, amely lefektette
az egyházmegyék számára ajánlott egységes és globális gyermekvédelmi alapelveket
és megelőzési irányelveket.
Több mint tíz év elteltével a kiskorúak védelmére kijelölt pápai bizottság szabályzatát megújították. A dokumentumot XIV. Leó pápa májusban írta alá, de a szentszéki sajtóközpont csak most hozta nyilvánosságra.
Az új alapszabályt a pápa a következő három évre fogadta el.
A bizottság céljai nem módosultak: továbbra is az egész világon a kiskorúak és általában a sérülékeny emberek védelmét kell biztosítania.
Thibault Verny érsek, a huszonhárom tagú bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az új alapszabály erősebb szerepet biztosít az intézménynek, pontosítja mandátumát, szerkezetét és cselekvési módozatait.
Verny érsek szerint
a középpontba kerül az áldozatok és túlélők meghallgatása,
a gyermekvédelmi terület szakembereinek bevonása, valamint a helyi egyházak tapasztalatainak felhasználása.







